Megjelentünk

  • 2018.05.17. A Pécsi Pszichológia múltja, jelene és jövője

    Intenzív hetet zárt április közepén a Pécsi Pszichológia, hiszen a Pszichológia Intézet huszadik, a képzés huszonötödik jubileumi évfordulójára és a Pszieszta idei rendezvénysorozatára is ugyanazon a héten került sor, így négy napon át a pszichológiáé volt a főszerep a városban.
    Budai Tímea - mindsetpszichologia.hu
  • 2017.05.09. „Az online tér mozgásban tart ahelyett, hogy gondolkodtatna” – tudósítás a Pécsi Pszichológus Napokról

    Behálózva – az internet fogyasztás különböző aspektusaira épült az idei Pszieszta, azaz a Pécsi Pszichológus Napok. A hallgatók által megrendezett konferencia rendkívül sokszínűre sikerült. Már a rendezvény előtti napokban koncerttel és szemkontaktus flashmobbal várták az érdeklődőket. Prof. dr. Bereczkei Tamás megnyitóbeszédében rámutatott, hogy a Pszieszta milyen remek lehetőség a pörgő hétköznapokban arra, hogy az ember megálljon, megpihenjen és élményt gyűjtsön. A színvonalas szakmai előadások mellett a kilátogatók különböző műhely-foglalkozásokon vehettek részt, ilyen volt dr. Stark András széles körben elterjedt és kedvelt filmműhelye vagy az Improvokál társulat kreatív színházi foglalkozása. Ezek mellett a résztvevők a szabadidejükben többek között börtönpszichológussal és különböző alapítványok tagjaival beszélgethettek, illetve közös társasozásban is részt vehettek. Tudósításunk.
    Kovács Kristóf - mindsetpszichologia.hu
  • 2017.04.10. A HOMOSZEXUALITÁS NEM VÁLASZTÁS KÉRDÉSE!

    A szexualitás háló, mert átszövi a gondolatainkat, viselkedésünket”- indította előadását Dr. Gyuris Petra április 8-án a Pszieszta keretében tartott “A homoszexualitás az evolúciós pszichológia nézőpontjából’ című előadásán. A háromnapos rendezvény a Művészetek és Irodalom Házában valósult meg.
    Kékesi Alexandra - univpecs.com