Célunk
A Pszieszta – Pécsi Pszichológus Napok a Pécsi Tudományegyetem pszichológia szakos hallgatói által szervezett programsorozat. Célkitűzésünk az első, 1996-ban megrendezett esemény óta nem változott: szeretnénk a hallgatóknak is érdekes, de a laikusok számára is érthető, színes tudományos előadások és más programok segítségével közelebb hozni az emberekhez a pszichológiát.
Főeseményünk egy háromnapos tavaszi konferencia, ahol pécsi és más városokból meghívott előadókkal várjuk az érdeklődőket. A rendezvény minden évben egy adott témára, motívumra épül, melyet igyekszünk minél több szempontból körüljárni. A külföldi hallgatókat angol nyelvű előadásokkal vonjuk be és lehetőséget biztosítunk egyetemünk diákjainak, hogy kutatási eredményeiket bemutassák. A tudományos rendezvényt a témához kapcsolódó, de nem szorosan szakmai („off”) kísérőprogramokkal is színesítjük.
Emellett a tanév során rendszeresen szervezünk „Pszieszta Light” eseményeket és filmklubokat is, ahol pszichológiai témájú előadásokon vagy beszélgetéssel kísért filmvetítéseken vehetnek részt az érdeklődők sütemény és tea mellett. Ezek között szintén akad angol nyelvű, amelyekkel a külföldi hallgatókat is szeretnénk megszólítani. 2016-ban a szervezőcsapat tagjaiból megalakult a Pszieszta Off Band, amely rendszerint a főesemény előtt nem sokkal adott koncerttel teremti meg a hangulatot a konferenciához, de szerepeltek már az Ördögkatlan Fesztiválon, a Pécsibölcsész Udvarban is.
Pszieszta CsoKi
![Csenge](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Csenge.jpg)
![Petra](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Petra.jpg)
![Géczi Eszti](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Géczi-Eszti.jpg)
![Banizs Kata](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Banizs-Kata.jpg)
Banizs Kata
![Bogár Eszti](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Bogár-Eszti.jpg)
Bogár Eszter Anna
![Endre Hunor](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Endre-Hunor.jpg)
Endre Hunor István
![Gáspár Anna](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Gáspár-Anna.jpg)
Gáspár Anna
![Herr Nina](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Herr-Nina.jpg)
Herr Anna
![Józsa Niki](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Józsa-Niki.jpg)
Józsa Nikolett
![M Alexa](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/M-Alexa.jpg)
Mészáros Alexandra Krisztina
![Benkő Zsófi](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Benkő-Zsófi.jpg)
Benkő Zsófia
![Cuhijev Fati](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Cuhijev-Fati.jpg)
Cuhijev Fatima
![Fóris Lizi](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Fóris-Lizi.jpg)
Fóris Aliz Júlia
![Göde Anna](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Göde-Anna.jpg)
Göde Anna
![Horányi-Nagy Lili](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Horányi-Nagy-Lili.jpg)
Horányi-Nagy Lili
Károlyi Lili
![Molnár Eszti](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Molnár-Eszti.jpg)
Molnár Eszter
![Benji](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Benji.jpg)
Übelacker Benjamin
![Boda Kincső](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Boda-Kincső.jpg)
Boda Kincső
![Csamári Laci](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Csamári-Laci.jpg)
Csamári László
![Fülöp Ádám](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Fülöp-Ádám.jpg)
Fülöp Ádám János
![Lolli](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Lolli.jpg)
Gyurász Laura Emma
![Horváth Lilla](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Horváth-Lilla.jpg)
Horváth Lilla
![Makray Bálint](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Makray-Bálint.jpg)
Makray Bálint
![Nagy N Kamilla](https://pszieszta.hu/wp-content/uploads/2023/11/Nagy-N-Kamilla.jpg)